A közhelyet, miszerint a valóságban néha olyan dolgok történnek, amit kitalálni sem lehet, a 14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Ázsiáról szóló dokumentumfilmjei idén is látványosan igazolják. Többek között ezért is vallom már jó ideje, hogy az átlagos találati arányra nézve a dokumentumfilmek sokkal érdekesebbek, mint a kacifántos történetek kiagyalásától gyakran izzadságszagú játékfilmgyártásból kikerülő darabok.
Mindenesetre számomra a tavalyi évben látott nem kevés filmből (a játékfilmeket is beleszámolva) a top háromban van a Szimpla beszéd című tajvani dokumentumfilm. Az önvallomás és privát élveboncolás nehéz műfajába tartozik a film, melyben a tajvani rendezőnő próbálja több évtizedes elhallgatások, sérelmek és fájdalmak kemény rétegei alatt megtalálni vagy azok ellenére újrateremteni az érzelmi köteléket leszbikus édesanyjával. A film drámai fordulata azonban nem a leszbikussághoz kötődik, miközben a homoszexualitás megélésének, el- vagy el nem fogadásának is izgalmas bemutatása a film. (Tajvan egyébként is a nemzetközi érdeklődés homlokterében áll ebben az ügyben, hiszen az első ázsiai ország lehet, ahol legalizálják az azonosneműek házaságát. A legfelsőbb bíróság idén ítéletet hozott, melyben alkotmányellenesnek minősítette az egynemű párok házasságának akadályozását, és utasította a törvényhozást, hogy teremtse meg a jogi feltételeket az azonos neműek házasságához.) A Szimpla beszéd erőteljes, határtalanul bátor vállalkozás, melyben az alkotó valóban a saját bőrét is vásárra viszi. [Vetítés: 11.17. péntek 17:30, Toldi; 11.18. szombat 22:00, Művész]
