[TELJESEN SPOILERMENTES] A menetrendszerű hájphisztéria miatt szinte lehetetlen káros prekoncepciók és mindenféle elvárások nélkül beülni a moziba. Hiába kerüli az ember az előzeteseket és a rafinált reklámfogásokat, a közösségi média korában egyszerűen képtelenség elkerülni a bombasztikus, sommás jelzőket. A Hang nélkül zajhorrorját is futótűzként előzte meg a híre, rágcsálni, köhögni vagy lélegezni nem merő nézőkről lehetett olvasni, meg hogy itt aztán olyan feszült csend lesz a nézőtéren, mint még soha. Nyilván nincs az a film, ami egy ilyen habzó hírverésnek meg tudna felelni, ebben az esetben mégsem csalódunk. Ha nem is ez az utóbbi évtized legfeszültebb kilencven perce, tényleg emlékezetes pillanatok várnak ránk. Már ha moziban nézzük, itt ugyanis tényleg minden azon múlik, mennyire adjuk át magunkat az élménynek.
Ha valaki esetleg még nem tudná, a filmben olyan gyilkos lények fenyegetik a kedves család életét, akik a zajokra támadnak. Ennyi a nagy ötlet és mást tényleg nem is kell tudni, a némaság kényszere ugyanis pontosan elég egy szűk másfél órányi borzongáshoz. Az alkotók szerencsére nem magyarázzák túl a dolgokat és az arany tojást tojó tyúkjukat is ügyesen nevelgetik. Az eddig főleg színészként ismert John Krasinski jótékony takarékossággal építkezik és pontosan úgy játszik a hanggal, ahogyan kell. A film ügyesen állítja szembe a különböző kontrasztokat és nem tolja túl sem a némaságot, sem a zörejeket, sem a zenei aláfestéseket. A halk és a hangos, a csend és a lárma között törvényszerű feszültség generálódig és minden potenciális zajforrás veszélyessé válik.
