Az uralkodó közállapotok karcosabb vizsgálata komoly adóssága a kortárs magyar filmgyártásnak. A téma óvatos kerülgetése egy ennyire hisztérikusan átpolitizált országban nyilván érthető, mégsem megoldhatatlan feladat. Ahogyan az Aranyélet sikere is mutatja, a közönség kimondottan igényli az effajta direkt megközelítéseket, a balkáni abszurdon és a szimbolikus megoldásokon túlmutató realisztikusabb állapotrajzokat.
A műfaji minták és a kritikusabb kórképek ráadásul olyannyira jól megférnek egymás mellett, hogy képesek jótékonyan felerősíteni még a legalapvetőbb sablonokat is. Kostyál Márk első filmjével tökéletesen érzett rá, hogy a hazai közönségben komoly indulatok forrnak, ha a társadalom aktuális állapota kerül szóba. A Kojot a magyar ugar lefojtott frusztrációit a western klasszikus alapmotívumaival próbálja összeháziasítani és bár végül nem jár sikerrel, igen komoly részeredményeket mutat fel.
