MAGYAR KLASSZIKUSOK
Rendkívül szuverén, összetéveszthetetlen és filozofikus távlatokkal teli képi univerzumot épített ki, amelynek fixa ideái a látás megtéveszthetőségét kiaknázó illuzionizmusok, a kettős ábrák, rejtett arcok, az újszerű perspektívákat felfedő tükrök és tükröződések, a geometriai paradoxonok körül forognak.
Varga Zoltán: Útvesztők álmodója (Orosz István animációi)
Vajda Judit: Nem apácazárda (Melegfilmek a Kádár-korban)
Kelecsényi László: Vegyész a filmszakmában (Beszélgetés Szekfü Andrással)
Zalán Márk: Hazai pályán (Nagylátószög – 120 éves a magyar film)
MAGYAR MŰHELY
Várkonyi Benedek: Lelek harca (Beszélgetés Enyedi Ildikóval)
Benke Attila: A lélek mélyén (Beszélgetés Krasznahorkai Balázzsal)
Stőhr Lóránt: Szürkület (Nagy Dénes: Természetes fény)
NEO-NOIR FILMEK
Az első igazi neo-noir az 1966-os Harper, melyben Paul Newman alakítja a kiégett, hanyag mosolyú nyomozót. A noir klasszikusok magándetektívjei még kifogástalan problémamegoldó készséggel rendelkeztek, és szívósságuk, céltudatosságuk jutalma sosem maradt el. Harper képességeit azonban meghaladja a rábízott ügy.
Kovács Patrik: Búcsú a tegnaptól (A film noir a hatvanas években – 1. rész)
Varró Attila: Egy kalap alatt (Queer noir)
Huber Zoltán: A paletta sötétebb színei (Soderbergh és a neo-noir)
