Ha egy mesterséges intelligenciát eresztenénk a kortárs közösségi médiára azzal a feladattal, hogy a megosztásokat/lájkokat elemezve írja meg az ideális hype-film kivonatát, lehet valami hasonlóval állna elő, mint a Mandy – A bosszú kultusza. A tökéletes mém- és gif-kompatibilis erőszínészet koronázatlan királya, Nicolas Cage egy trash-esztétikát csúcsra járató, nyolcvanas években játszódó artisztikus bosszúfilmben? Ugyan ki ne lenne kíváncsi egy ilyen hangzatos agymenésre?!
A Mandy elég nagyot megy a külföldi fesztiválokon és a különféle filmes fórumokon, amiben abszolút semmi meglepő nincsen. A minél színpompásabb kollázsok és a lehető legszélesebb idézet-gyűjtemények mindig is megmelengetik a keményvonalas nézők szívét, ha pedig okosan vannak elkészítve, e művek rendre kiszabadulnak a geekgettóból. Ráadásul a nyolcvanas évek popkulturális újrahasznosítása is épp csúcsra jár, Panos Cosmatos tehát tényleg minden tekintetben trendérzékeny rendezőnek bizonyul. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a rikító exploitationmáz alatt azért akad némi személyes invenció is. A Mandy egyrészt mer nagyon lassan indulni és visszafogni az információkat, másrészt képes a vászonra transzformálni valamit a rendező személyes hallucinogén poklából. Az már egyéni ízlés és vérmérséklet függvénye, mennyire emeli meg a vérnyomásunkat egy ilyesfajta alkotás.
