Edgar Allan Poe életművében az élve eltemetés rettenete visszatérő alapmotívum. A Véres margaréták írónője, Julia Heaberlin ezt a horrorisztikus, erősen szimbolikus szituációt a sorozatgyilkosságok és törvényszéki nyomozások divatos témáival ötvözte. Éjsötét thrillerének főhősét, Tessát félholtan, egy félig kiásott sírból emelik ki, más azonosítatlan áldozatok földi maradványaival együtt. Tizennyolc évvel később a szörnyű trauma még mindig kísérti a nőt, és ahogyan közeledik a feltételezett gyilkos kivégzése, Tessában felmerül a gyanú, hogy talán nem a valódi tettes ül a rácsok mögött.
Julia Heaberlin korábban újságíróként dolgozott, a Véres margaréták a harmadik regénye. A már jól bevált, a sikeres női thriller-szerzők (Gillian Flynn, Paula Hawkins) között mostanában szinte kötelező naplószerű, váltott nézőpontot használva bonyolítja a szálakat. Két idősíkot ütköztet, a jelenben újraindított nyomozással párhuzamosan a tinédzser Tessa elbeszéléseiből ismerjük meg a bűntény és az azt követő per részleteit. A flashback így a múlttal való szembenézés logikáját követi, és egyre kényelmetlenebb, rémisztőbb titkok bukkannak elő. A regény tehát nem is annyira a bűntényre vagy a gyilkos személyére, mint inkább magára az áldozatra koncentrál. Heaberlin e döntése a Véres margaréták legnagyobb erénye és egyben a legproblémásabb is.
